Kémeink jelentették

(avagy a temetkezési vállalkozók poklának legsötétebb bugyraiba is olajlámpást lógatunk)

Mióta az első emberek elhaláloztak, mondhatni Ábel pusztulása óta foglalkoztatja egy kérdés a világot, mely mindmáig megválaszolatlan maradt, s ez immáron nem tűr több halasztást.

Vagyis,röviden,tömören: mi a helyzet a sírásókkal?

Ők a történelem zabigyerekei, oly sok mással egyetemben őket is megpróbálták szőnyeg alá söpörni az évtizedek, évszázadok. Forradalmi gondolkodókat némítottak el, a nép szájára divatos lakatok kerültek, a segélykiáltások elhaltak a süvítő évek forgatagában.

Hisz a világ minden táján annyira elhíresült jelmondatot, miszerint a mosónők és a sírásók korán halnak is sikeresen megcsonkították, midőn a testes asszonyok problémaköre aktuálisan égetőbbnek találtatott, így a tetemhantolók mellékvágányra, majd hangárba kerültek.

De elérkezett az idő!Felderítjük a titkokat, s puszta, mezítelen valójukban mutatjuk be a tényeket.

A probléma:

Adott ugyebár ő, a sírásó, az általa készített gödör, nomeg a hulla. Bármely egészséges ember beláthatja, nem egyszerű ellenállni a kísértésnek, és emberünk is csak EMBER, a szó legnemesebb értelmében, legvalóbb valójában. S mint ilyen kívánja a halottat. Közösülni akar vele.Állatiasan. Ez csak természetes. Nézzünk tükörbe! Ugyan melyikünk ne akarna? Bizonyára Ön is, kedves olvasó!

Azt azonban csak kevesen tudják (és ezt valamennyi olvasónk vegye figyelembe!),hogy a holttestek nem termelnek testnedveket. Idővel persze mindenük elfolyósodnak, de ezt az időt kivárni nem ildomos, már csupán a kegyelet szempontjából sem. A közösülés egy ilyen, kiszáradt testüregekkel rendelkező holt egyénnel felettébb veszélyes, a szerzett sérülések döntő többsége halálos kimenetelű.

A sírásók ezen oknál fogva rövid életűek, így fenn áll a veszélye, hogy ez a szakma teljesen eltűnik a Föld színéről, s akkor ránk marad a rengeteg test. Teljes katasztrófa, armageddon!

A világ bizonyos részein a sírásók egyes elszigetelt populációinak sikerült részmegoldásokat kiötölni erre a problémára, ám sikerük tiszavirág életű, a teljes népességre nézve semmiképp nem alkalmazhatóak.

Az eszkimók fókazsírral kenik be e nemi szervüket, vagy a halottak kiszáradt testüregeit, az Alpok bizonyos területein illetve a Pireneusok néhány falujában e célra zergezsírt alkalmaznak, a himalájai szerzetes-sírásók pedig a lámák faggyújával kísérleteznek. Ezen állatok azonban csupán kis létszámban vannak jelen a Földön, soha nem fogják tudni elegendő zsiradékkal ellátni valamennyi sírásót.

Olaszországban, az Ibériai félszigeten és néhány görög szigeten olívaolajjal kezelik a holtakat, hogy sikamlósabbá és kívánatosabbá tegyék testüket, de a folyékony olaj a közösülés folyamán hamar alkalmatlanná válik szerepének betöltésére. Így ez a módszer is zsákutcának találtatott

Szerencsére egy ifjú, ám lelkes munkatársunk –kit ezúton nevezzünk P. R.-nek -, hosszas kutatómunka után rábukkant a síkosító-probléma megoldására.

Disznózsír!

Sokkalta nagyobb mennyiségben áll rendelkezésre, mint bármely más, e célra alkalmazott zsírok, és az olajokkal szemben sokáig megőrzi síkosító képességét, akár egy több órán át tartó közösülés idejére is (ne feledjük, a halott test hideg is, így bár magas az élvezeti értéke, alacsony hőmérséklete meghosszabbítja a nemi aktust).

Kellemes érzetet biztosít, allergiás reakciókat nem okoz, ízletes, tápláló, ezáltal többfunkciós, hosszan tartósítható, és ami tán a legfontosabb, hogy folyamatosan megújuló kenőanyag-forrás.

Ezúton üzenjük valamennyi sírásónak: barátaink, megvan a megoldás, mely mindannyitok számára elérhető, s biztosítja nektek a hosszú, tartalmas, élvezetekben gazdag életet.

S ezúttal egyben kiadjuk a jelszót a világ nagyhatalmainak: a nép nem hallgat tovább! Kér, mi több követel! Disznózsírt a sírásóknak!