Kezdhetem valami közhelyessel, mindjárt az elején letudva a
könnyen emészthető gondolatot: a stílus maga az ember.
Remek. Akkor annyi volna csupán az én keresztkérdésem, a mai
emberek és stílusok tükrében: vajh’ az eredetiség micsoda? Miben érhető tetten?
Fogjuk csak meg a gondolat fonalának szabad végét, s
induljunk el rajta szép lassan, leredukálva mondjuk a zene nyelvére; hisz ez
az, ami színnel itatja át a szürkésen dolgos hétköznapok sorát.
Nem szeretnék szárazon statisztikai formát ölteni, sem pedig
műelemzően „majdénaztjobbantudom” esztétaként elvenni a réz andriska (Ólom
Benő?) kenyerét. Inkább szimbólumokban és példákkal vezetném le ezt a kis
elméletet, nem hangközök és dallamok felsorolásával (mondjuk nem is tudnám),
ritmusok elemzésével, ésatöbbi. Aki akarja, így is megérti.
1. Intermezzo:
Judith von Stahl konyhája kezdő zenekaroknak, lelkes
ifjoncoknak. Egy kis ez, hozzá egy kis az. Egy csipet, két csipet, néhány deka,
meg egy marék, meghintve valamicskével. Összeráz, megkavar, felver, megbolondít
és tálal. Egyszerű receptek, egyszerű embereknek. Mert ők vannak többen.
A konyhai közjáték után vegyük fel a túrabakancsot, s
irányítsuk lépteinket Bréma felé, szaporán!
Adott nékünk egy szamár, aki sztárnak született. Mint minden
szamár, elhitte, hogy egyéniség, tehát a siker ostromolja zsigereit, már csak
egy kis kurázsi szükségeltetik, és beteljesedik a rákendroll vágyálom, a sors
maga!
Ezt a kurázsit pedig nem más, mint egy kakas hozza.
Kukorékol, ha kell ha nem, az első és az utolsó szó is az övé. Csak
kapirgálhasson, legyen elé vetve pár marék gabona. Párlat.
Alakul a formula, de még hiányzik pár apróság, hogy
szamarunk valódi egyéniségként léphessen a porondra.
A hűséges iparos, az eb személyében érkezik az alázat.
Kivénhedt házőrzőként ugatja a szakmát, de lelkesen csóválja farkát, vagy maga
alá kapva azt rágódik az elé vetett koncon – kevéssel is beéri. Kicsi mócsing,
kicsi fröccs, nem kell nagy gázsi egy loncsos kuvasznak.
Bedorombolja magát a szabad szellemű macska is a bandába, ez
az öntörvényű ribanca az állatvilágnak. Hízelegve nyervog pár verset, majd
bealszik a kandallópárkányon, kemény drogoktól beszűkült pupillával. Senki sem
kedveli különösebben, de a mi szamarunk megalkuvó, sok mindenre hajlandó a
sztárság elérésének érdekében.
Végszóra még, biztos, ami biztos, befarol a rák, az örök szembenálló, hogy
visszájára fordított létével még egy ízfoszlányt csempésszen a multikultúrális
kavalkádba. A haladási iránynak segget mutatva összeollózza az egészet, hogy
újraalkossa a részleteket. Füstöl, mint a gyárkémény, kenderszagú kopoltyúit
névrokona feketíti.
Kész a fércmű! Képzőművészet nyelvére fordítva olyan, mint egy
Picasso kép: nincs rajta semmi különös, új, vagy akár egy fikarcnyi mondanivaló. Sem rejtett
tartalom. Ismerünk rajta mindent, egyszerűen el van forgatva, leképezve,
összevágva, újra összerakva. Ennyi a tömény, semmitmondó izgalom.
Szamarunk immár bátran vágtázhat a halhatatlanság felé
vezető ösvényen, lobogó sörénnyel, fültől fülig vigyorral. Várja a hírnév,
megbecsülés és az öröklét. Mert elhiszi, hogy maradandót alkotott. Nem is
kellett hozzá sok, csak az állatoknak egymásra pakolt LEGO-tornya. Szegény
csacsi, az idő, ez a rosszcsont kölyök úgyis lerombolja a tákolmányt, és nem
marad semmi egyéb, csak a kockák. Egyenként és egymagukban, mint emberek a
koporsóban (vagy urnában, ahogy tetszik).
2. Intermezzo:
Csatornafedél! A földalatti zenék magazinja!
...a mai adásban az XYZ zenekar tagjaival beszélgetünk itt
az FM 134,7-en, az underground zenék felszín-közeli műsorában...blablabla...
...Szóval fiúk, meghallgattam a lemezetek (hehehe, ez itt a
reklám helye, meg lehet vásárolni, ennél meg annál a kiadónál,
www.nyeldbetövig.hu), és fantasztikus volt! Mintha a ABC zenekar eleven erejét
hallottam volna, de valahogy a DEF mélysötét hangzásával, megspékelve egy kis
grúvos GHI ízzel, belecsempészve a JKI pörgős ritmusait...ésígytovább...
... Nem tudnám besorolni, mit is csináltok, de nagyon
kajálom a cuccot...
Nem marad a kártyavárból semmi, az idő vasfoga elrágja a szél által
összehordott szemetet. Úgyhogy csacsikám, nem lesz többé etno-punk-core, indie-hardcore,
industrial-powerpop, melodic-metalcore, folk-emo-psychedelic-hardrock, meg
tuggyisten még micsoda! Csak a kockák, egymagukban.
Elvégre a stílus maga az állat.
Ha ugatni születtél, ne bőgj, mint a marha, mert a bégető
tömegek zsolozsmázó, hisztérikus sikolyaitól nem lesz mondanivaló az egyszerre
üvöltő barmok artikulálatlan rikácsolásából.
Akkor már inkább a Bullshit Detector. Az legalább tiszta
mocsok. Annyi, amennyinek látszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése