Jó ebédhez szól a TV

Stomb Pál elhúzta a nappali csipkés függönyét, s a koszos ablakon át kitekintett a falucska utcájára.
Nap, mint nap kinézett ezen az ablakon, többször is, és érdeklődéssel figyelte az eseményeket, melyek az unalmas fogalmat teljes mértékben kimerítették. Egy álmatag kis falu, említésre sem méltó életképeivel.

A Kovácsék középső fia megint almát lopott a Horvecz bácsitól, aki rozoga házában él felesége halála óta, egyedül, magányosan. Semmije sem maradt a nő után, csak az almafák, melyeket még szerelmes ifjúságukban együtt ültettek, de a gyümölcsfák túlélték a szerelmet, s az asszonyt egyaránt. Azóta az öreg Horvecz Józsi bácsi egyetlen örömét ezek a növények jelentik, az utolsó kapcsok a letűnt ifjúsággal, egykori szerelemmel (épp, mint Huanita Menendez szívszaggató története az álarcos idegennel, a romantika-csatornán).

De az a rideg tény, hogy a gyerekek rendszeresen csenik az almát, törpe semmiséggé degradálják a szép emlékeket, melyek hozzájuk fűződnek. Puszta gazdasági válsággá (az agronóm-tv szerint a permetszer ára az utóbbi időben nagyon megemelkedett).

A Kolompár Rezső tizenkét purdéja körülugrálja a tyúkos néni kiskutyáját és zúzottkővel dobálják, az eb pedig hörögve kapkod hol az egyik, hol a másik suhanc vádlija után. Amúgy rohadt kis dög, folytonos ugatásától az egész utca álmatlanságban szenved. A kölkök apja munkanélküli, de a rengeteg szabadidejét a sarki presszóban tölti, így a gyerekek neveletlenek, lopnak, csalnak, kerülik az iskolát (statisztikai adatok szerint a megélhetési bűnözők és a munkanélküliek száma 12%-kal emelkedett a múlt év óta - a központi statisztikai hivatal hivatalos televízió-műsora).

Stomb Pál végigsétáltatja tekintetét az összes eseményen, ami az utcán folyik. Megszokta már, de mégis minden nap végignézi. A másik irányba kémlel, és valami hiányérzete támad. Az öreg Horvácz ugyan ott veri a középső Kovács gyereket, mint mindennap, egyet a háromból, de mintha valami mégis hiányozna. Az háza előtti útszakasz teljesen üres, mondhatni el van néptelenedve.

Az úttesten nincs senki. Délután fél négy van.

A Lisztinék kisebbik leánykája, aki most volt három éves, ilyenkor szokott az autók előtt biciklizni. Viszont távolabb valami szokatlan látvány is a szeme elé tárult, amit eddig kitakart az ablak korhadó-félben levő fenyőfakerete (műanyagot kellene venni, csak 17999 Ft, és örökös, akár a szegénység).

Egy kisebb tömeg –nevezzünk most tömegnek 15 egymás mellett bámészkodó embert, elvégre egy 467 lelket számláló falucskáról van szó– verődött össze a harmadik szomszéd háza előtti árokparton.

A szemközti oldalon egy sárga teherautó, jégkrémek fényképeivel az oldalán a csatornába borulva fekszik.

A tömeg ugyan eltakarja a lényeget, de a körülmények jól illusztrálják Stomb Pál számára, mi is történhetett (okfejtőképessége az elmúlt évek alatt sokat javult, mióta megnézte az összes Columbo filmet).

Az emberek lábai közti réseken át kivehetők egy háromkerekű kisbicikli összetört, eldeformálódott darabjai. A betonárok szélén keskeny csíkban piros patakocska csordogál a gumicsizmák és cipők között az árok irányába.

A teherautó mellett a sofőr gyűrött arccal szívja a cigarettáját, arcát kezei közé temeti, talán sír is. Miért is a kutyát dobáló cigánygyerekeket bámulta, ahelyett, hogy előre nézett volna?!  Akkor látta volna a bicikliző kislányt és nem hajtott volna át törékeny kis testén a 2 tonnás járművel (egy ekkora monstrum járulékai dupláját is kiteszik egy közönséges autóénak)!

A távolból már hallani a mentőautó szirénájának harsány süvöltését, bár valószínűleg elkésett, és a hároméves leánykát már egy fekete nylonzsákban viszik el innen (bár újabban a reklámcsatornán kínáltak bohócmintás hullazsákokat is, kifejezetten kisgyermekek számára).

Stomb Pál lassan elhúzódik az ablaktól. Behúzza a függönyt, és elmorzsol egy legördülni készülő könnycseppet a szeme sarkában.

Ma is eltávozott egy fiatal lélek, meghalt ismét a gyermeki ártatlanság egy darabkája. És ő mindezt nem látta! Lemaradt a legszaftosabb részletekről! Hogy néz majd a látogatóba érkezők szemébe, hogy egy ekkora esemény zajlott az ablaka alatt, és ő semmit sem látott ebből. Talán a televíziótól is kiküldenek valakit, hogy körbekérdezze a lakósságot, és ő mit sem tud majd mondani.

De egy pillanat! Semmi baj! Megnézi az egészet este a híradóban. A szatellit hírcsatorna műholdról figyeli az egész világot, minden bizonnyal a teljes balesetet levetítik majd az esti adásban.

Mégiscsak jó, hogy bevezettette a polgármester a kábeltévét a faluba! Eleinte úgy tűnt, nem éri meg a sok vesződség, kidobott pénz az egész. De mégiscsak van értelme annak a havi 3799 forintnak, nem hiába unszolták annyira a gyerekek.

Amióta tolószékbe kényszerült úgyis oly keveset hall a külvilágból.

Menj Kapálni Egyesület(ünk) gerillakiállítása,csak mert...

Íme az audiovizuális bemutatása a három napi megmozdulásunknak (Peca Úr és jómagam cselekedete) melyet Peca úr volt szíves sziszifuszi munkával digitális formába önteni.Köszönet érte!

Mi értelme is volt?Fogalmam sincs.Talán csak az,hogy megtettük.Nem elég?Akkor találj/találjon ki jobbat,vagy csak dolgozz/dolgozzon,ahelyett,hogy a számítógép előtt mereszted/mereszti a...

Az Ultraliberális Haladó Szellem kiáltványa

Ím elérkezett az idő! Oly sok év béklyóitól kívánjuk megszabadítani a szenvedő emberiséget: feketéket, sárgákat, barnákat, vöröseket és fehéreket egyaránt.

Ezennel kijelentjük –a magunk és mindenki más nevében, aki nem elég bátor hozzá, hogy kimondja, vagy csak nincs annyi esze hozzá, hogy felismerje, mint nekünk- hogy elutasítjuk az elavult hétköznapok és órák időbeli fasiszta rendszerét! Le a napokkal, hetekkel, hónapokkal! Mit nekünk az évek? Hasztalan múltbéli csökevények csupán, melyeknek immár semmi keresnivalója a mai haladó szellemű, felvilágosult világegyetemben.

Hiszen mi is az időrend valójában? Egyszerű: a katolikus egyház évezredes rabigájának napjainkig csörgő lánca, mely helyben toporgásra kárhoztatja lábfejeinket, fogva tartja bokánkat, s gátol bennünket a modern eszmék csodás útján előrehaladni!

Holmi egyház seggét nyalogató tollforgatók egykor papírra vetették: hogy biz az Jóisten 7(!!) nap alatt teremtette volt a világunkat. A materializmus nevében elutasítjuk ezt a nézetet! Hisz ha nincs Isten, akkor ez a hétnapos bilincs is fölösleges! Kinek kell tetszelegjen tovább egy mai, felvilágosult ember azzal, hogy holmi koholmány tiszteletére –ez alatt értjük a Biblia néven futó hazugsággyűjteményt- szoros időrendben legyen kénytelen napjait eltölteni? Hát nem ordít maga a szó, emberek: időREND! Törjük hát darabokra, láncaink utolsó maradványai ezek! Aztán, szabad emberek módjára mindenki kreáljon magának megfelelő időt!

Hé, te ott, ki a sarokban gubbasztasz egy zacskó marihuána (még nem teljesen legális, de már dolgozunk rajta!) fölött! Nem elég a 7? Legyen 8! Vagy akár 74! Ahogy tetszik.

Munkás barát, elvtárs! Nem bírod végigdolgozni a hetet? Akkor a 7 helyett legyen 3! Vagy egy! Szabad ember vagy, dönts hát magad sorsa felől! Hisz miről szól a szabad akarat, ha nem erről?

Továbbá: miért kéne a hónapok s az évek rabigáját magunkon viseljük? Le velük!

365 nap? Legyen kerek, legyen 100! Aztán 944. Mit számít?! Fasiszta csökevény, unalmasan ismétlődő cenzúrafattyú, mely megtiltja, hogy azt mondjuk: ma pedig január van, és 35 fok. Vagy íme, augusztusban havazik, avagy szeptemberben jön a Télapó (ezen jelkép liberálisabbra cserélésén is dolgozunk). Drága gyermekem, ha lusta vagy megtanulni a hónapok neveit (amihez jogod van), hát ne tedd! Nem kell, hogy neve, címkéje legyen mindennek.

Egy nap, 24 óra. Bagatell. Percek- fasizmus! Soviniszta, aktakukac matematikusok cárok, királyok, s császárok parancsszavára kreált rendteremtő mechanizmusai.

Hisz mire valók a percek, másodpercek, tizedek és órák? Hogy meghatározott rendbe tereljék az ember életét, ezáltal fosztva meg alapvető szabadságától. Időben kell beérni a munkahelyre. Időben fektetni a gyereket. Időre futni a száz métert. A kapitalista versenyszellem duzzasztógátjai, melyeknek pusztulni kell!

Az idő egyenlő a diktatúrával, fasizmussal.

Itt az idő(?) tenni ellene, törjük hát meg a faliórák s határidőnaplók önkényét!

Robbantsuk fel a köztéri toronyórákat, lőjük szitává szomszédunk fali kakukkos óráját, égessük fel a debreceni virágórát! Molotov-koktélt valamennyi papír-írószerboltba, újságosbódéba, ahol naptárt kapni! Hogy gyermekeink (kiket a teljes egyenjogúság nevében, s a nők védelmében spermabankok és lombikok által nemzünk majd) már egy tiszta, előítéletektől és az idő fasizmusától mentes világban nőhessenek fel – persze csak ha akarnak.

Disznó..vicc?

Ezen történet, vagy inkább korrajz nem a múlt, nem a jelen, de nem is holmi fikció. Ez a jövő. Vagy hogy egy csavaros, ámbár közhelyes és elkoptatott formai kalanddal éljek: A (nagybetűs) JÖVŐ kéremalássan!

Játszódik: akárhol. Ez lesz az általános, kár is helységnevekkel dobálózni, lehet egy város, egy falucska, akármi. Például Debrecen, vagyagy Csikóstöttös, netán Nepál, Buenos Aires, Heiligenkreutz, satöbbisatöbbi... Mindegy.

Na, de immár elég a fölös szócséplésből, kezdődjön a leíró-próza, vagy mi a csuda.

2099. december hónapja, s annak is a 13. napja virradt dokumentum értékű kis írásunk színhelyére. Ha bárki kinézne e pillanatban az ablakon (nem ott és nem az a személy, ahol és aki olvassa ezt az irományt, hanem a történet helyszínén) látná, hogy nagy pelyhekben hull a hó. De az ablakokon nem néz ki senki. A táj amúgy is érdektelen és sivár, a hó pedig ugyanolyan plutónium-zöld, mint hosszú évek óta. A fránya atom – már megint.

Ha bárki kilépne az utcára, bizony fázna, hisz menetel az idő a tél közepibe...de az utcára ugyan nem lép ki senki. Ennek több oka is van. Az első: a hó radioaktív, így akár egy kisebb hóember megépítése is halálos sugárzást okozhatna (ugye az atom). Másrészt pedig disznóvágás van a faluban/városban (nem kívánt törlendő)! És ez talán a fontosabb indok, de jelen „mesénk" szempontjából mindenképpen érdekesebb.

No de kérem, azon maradi alakok kedviért, kik még hisznek a hagyományokban, elárulom: el lehet felejteni mindent, mit e szó valaha jelentett: böllért, hurkát, nagykést, s desznyót. Nincs, elavult, elkopott, kihalt – mint Önök.

Lássuk azonban, hogyan is zajlik eme neves esemény ezidőtájt, vagyis 2099-ben.

Első szembetűnő különbség: mindenki otthon marad! Nem szalad össze a szomszédság, nincs asszonypletyka a konyhában, vaskos tréfák a rénfa tövében. A jónép otthon csücsül a hátsó fertályán, s bekapcsolja személyi számítógépét. Álmos fejjel, kávét szürcsölve tölti le a Disznóölés 95 legújabb frissítését a netről (a tudatlanabbak kedvéért ez egy szoftver, mely elengedhetetlen az aktív részvételhez), s közben bosszankodik, hogy miért avul el évről-évre ez a fránya program - sejj, vissza kéne váltani a másik operációs rendszerre! Majd miután e műveletekkel végez, csatlakozik a coca-chat hálózatra (furcsa neve van ugyan, de a malac és disznó nevezetű chatszobákat lefoglalták holmi perverz alakok, akik ott élik ki ferdült hajlamaikat, s beszélnek gusztustalanságokat, molesztálnak prostituálódó kislányokat, csípnek fel kaján, homokosnak tűnő kisfiúkat). Közvetlen video-telefonos kapcsolat, szag s íz-átviteli progik telepítve, kezdődjön a móka.

Összegyűlt már majd' mindenki, vannak rég nem látott pajtások, illetve reg-nevek, ki tudja kicsodák. Csak faluhelyen ismerik egymást a csevegő felek.

A kellő mennyiségű pálinka-bájt (bizony markáns különbség ez is!) virtuális benyelése után pedig következhet a várva várt malac-egy import audiovizuális élményprogram, japán fejlesztés, beépített vérpatronos nyomtatóval, melyhez csurgató tál is jár, s az elmaradhatatlan, hangkártya-gyilkos visítás mp8 fájlokkal!

Józsi! Hozd a kést! – pendrájv az úesbében, spriccel a vér a nyomtatóból, a HD-digital dolbi hangfal recsegve visít a haldokló virtuál-állat hörgéseitől.

Sikerült! Boldog az összegyűlt társaság, röpködnek a lájkok, mindenkinek van egy jópofa kommentje az eseményekhez, csipkelődő megjegyzések – ésatöbbi...

Magyarán: jó hangulatban telik az idő.

Kis külön gépeiken közben az asszonyok összerakosgatják a feldolgozás kellékeit: lábosok, fröccsök, sült vér, hagyma, fokhagyma – rengeteg mappákba rendezendő fájl, hogy a férfiak a távoli böllérasztal funkcióval mindent könnyedén megtaláljanak. Borsőrlő gyorsbillentyűn, só a tálcán, ahogy ennek lennie kell.

Jöhet a perzselő. Ez kissé kellemetlen mellékhatásokkal jár, így sokan kikapcsolják a szagátvivős szkennert, elvégre jobb a békesség a szomszédokkal, s az asszony is most teregetett.

Pillanatokon belül a coca fehérre vakarva, készen várja a feldolgozást. Garantáltan vírusmentes, színtiszta gigabájtok tömege! A celeron processzorok kerregve, zakatolva esnek neki, s pillanatok alatt darabokban hever a 3D-s asztalokon a tetem. Mily csodás látvány, szívmelengető pillanat! Ilyenkor látszik igazán, miért éri meg a nagyobb LCD-monitorra váltani!

Jenő! Hol a daráló? – s a merevlemez szabad területeit ellenőrző memóriaegység már porciózza is – 16 gigabájtonként a darálóba. Ez megy hurkába, ez kolbászba, idén a szüzet is töltjük.

A vizuális kábelbelek töltődnek az anyaggal, simán megy minden. Szalámik egyesével, kolbászok kettesével kerülnek a külső winchester memóriaegységeire. Szépen rendben, minden külön almappákba, különben valakinek még nem jut. A hurkának való már röpül is az abalé-meghajtóba, hadd főjön! Pecsenyék az USB-tűzhelyeken, s már az egérből is vörös fröccs folyik.

Pista! Hoztad a forgácsot? – De István passzívra rakta magát. Bizony, ki kellett fusson egy pillanatra, mert elfogyott a hagymás chips.

De már vissza is tért, flash drive meghajtója kattan, röpül a friss bikkfa-forgácsról készült szájber progi, indulhat a füstölés – ehhez csak pár embernek van elegendő virtuális memóriája, így ez elég lassú folyamat. Öt percig is eltart néha.

Kellemesen tömény füstszag terjeng az alagsori koszlott szobák mélyén s az emeleti kultúrpaloták és műteremlakások levegőjében, kéjesen szívják tüdőre a neo-poszt-posztmodern művészek, szájberkerteket megabájt-traktorokkal szántó admin-parasztrok épp úgy, mint a műgyantagyári, palacküzemi szabad szellemű proletárok.

Egy jól informált, világlátott nemzedék ez, kiknél nem lehet akadály a távolság, s a nyelvi különbségek, hiszen a kábelrengetegen átvágva a világ legtávolabbi pontja is ezredmásodpercek alatt elérhető, s már nincs az a (akár holt) nyelv, melyre ne létezne fordítóprogram. Mindenki mindenkinek a barátja, ismerőse, és még csak a fürdőköpenyt sem kell utcai ruhára cserélni, mocskos kocsmában sörözve beszélgetni (amúgy is kész életveszély az utcán tartózkodni, és nem csak a sugárzás miatt, de a génmódosultak hordái is meglehetősen agresszívak mostanság).

Évszázados receptek cserélnek gazdát Kalkuttától Limáig, Mucsitól Tel-Avivig. Ugyan ott ma sem dívik a disznótor, de a Neokonzervatív Jehova Tanúi felterjesztették vitára a legfőbb izraelita egyházfórum-oldalon, hogy a tisztátalan állatok virtuális úton történő elfogyasztása az Úr szemében nem számít bűnnek, egyrészt, mivel testet nem öltenek, másrészt virtuális disznószar nem létezik, harmadrészt a vírusirtó programok amúgy is tisztára mossák őket.

Egy szó, mint száz, kész a kolbász, töpörtyű, hurka, s a disznósajt. Le lehet tölteni, meg lehet szagolni, csodálni, másolni, vágni, hekkelni, le lehet konvertálni, renderelni, ésatöbbi, még csak nem is hizlal, allergiás reakciókat nem okoz, garantáltan aromamentes, zsírmentes, hentes-mentes (haha, jegyzem meg hamar, és megint csak haha).

Röviden, tömören ennyi volna. Nem kell rá felkészülni, hisz nem érjük meg, de mi teremtjük meg a fészkét. Bizony. Szóval: Isten hozta Önt is a jövőben!