(történetek a semmiről III.)
– Era, ne molesztáld a gyerekeket!
Ez a mondat fogad Muki barátom boltja előtt, miközben kikászálódunk a rozsdaette teherautóból. Bizalomgerjesztő. Huszonéves kis kollégám szemében meg is csillan a rettegés. Az enyémben a kíváncsiság – régen voltam gyerek. Nem mondom, meglepő belépő, de végül is…ez a barcsi cigánytelep. Hangzottak el itt már cifrábbak is.
Bokor Era fogalom a telepen. Nem csak a szabad szája miatt, abból akad errefelé bőven, inkább, hogy több tucat faszit képes az asztal alá inni. Az már munka! Általában kora-délután nekiáll a küldetésnek, lehetőleg zárásig. Jobb estéken verekszik. Hol az aktuális párját veri, hol késsel megy neki azoknak a nőknek, akikre éppen féltékeny. Ötven körül járhat, hirtelenszőke, fakó és szeplős, cserébe csíp, mint a cseresznyepaprika másnap reggel a budin.
– Szia Muki!
– Mi újság, öcsi?
– Semmi extra, mára vége.
– Isztok valamit?
– Én csak egy kávét, meg egy nullás citromost. Márk? – fordulok a beszart tekintetű ifjú kollégához.
– Én is csak egy kávét…
– Itt a sör, a kávét meg tudod, hogy működik.
– Kösz Muki, mennyi?
– Hagyd a picsába!
– Dehogy hagyom!
– Mondom! Tedd el azt a bukszát!
– Hát, akkor köszi…
Nem érdemes vitázni vele. Miközben zörög a kávégép Muki pakolja a szerszámos táskát, felesége is megérkezik, hogy leváltsa a pult mögött.
– Na, nekem el kell ugrani megnézni egy melót. Holnap találkozunk, öcsi.
– Jól van Muki, reggel jövünk, szokásos időben.
– Szevasztok!
Ahogy kilép, Bokorék nagylánya nekiszegezi a kérdést, melyikünk szingli. Persze röhögve az én nevemet mondja be. Kurvaélet, Muki…na mindegy. Szarni bele. Széttolom a zsinórfüggönyt, bal kezemben kávé, másikban félig megsodort cigi. Bokor Era bal szeme csillog, a másik kacsint.
– Melyikőtök a Levente?
– Én.
– Szingli vagy?
– Nem.
Ilyen könnyen még nem hazudtam senki szemébe. Era arca elnyúlik, nem érti.
– Akkor a Muki miért mondta?
– Viccből, gondolom.
– Honnan jöttél? Nem barcsi vagy.
– Nem. Kurdról.
– Kurd? – vakít az újra felcsillanó bal szem.
– Az.
– És ott lehet kúrni? Hazavihetnél.
Most kell vigyázni, ha nem akarok benősülni a Bokor családba – márpedig nem terveztem. A betonoszlopra teszem a kávét, folytatom a sodrást. Nem válaszolok, csak röhögök, az a biztos.
– A barátod fél tőlünk?
Most tűnik föl, hogy az ifjú kolléga bent maradt a boltban, ott szürcsöli a gépi Lavazzát.
– Hát, lehet.
– Gyere ki, babám! Nem harapok esküszöm! Csak, ha kéred.
Gyáva kis fasz, leskelődik a függöny mögül, mint egy kíváncsi vénasszony. Rágyújtok, vigyorogva nézem az előttem erjedő életet. Bokor Erában forrnak a gondolatok, nem nyugszik a vére, kacéran lesi a pofámból lógó cigit.
– Sodorsz egyet nekem is?
– Persze.
Előveszem a dohányzacskót, nekiállok, tarkómon érzem ahogy feltámad a balkán felől érkező, forró szél.
– De jól nyálazd meg, érezzem a csókod ízét!
Egy pillanatra megáll kezemben a rutinmozdulat, de aztán újra felröhögök. Kurva élet, másként nem lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése