Ajánlott felhasználás:
Az alábbi történet
olvasása közben különösen intenzív hangulatot érhető el, amennyiben az olvasó,
megfelelő hangerővel bömbölteti a „the Stranglers” zenekar, „In the shadows”
címre keresztelt zeneművét. Ha nincs kéznél, megfelelő lehet akár egy
giallo filmzene is, különös tekintettel a Goblin együttes rendhagyó
munkásságára. Zaj hozzáadása nélkül is fogyasztható, de elhihetik: tudom, miért
ajánlom.
Az utcán:
Álmos estére van kilátás. A kisváros ólomlábon cammogó,
tavaszi levegője mosott lepedők tisztaságszagát cipeli magával. A téli kosz
maradékát rég kisöpörték a böjti szelek. Leülepedett, urbanizált mocsoknak
nyomai foltokban előbújnak rejtekükből, de az este megritkult fényében nem
tűnik fel senkinek.
Egy középkorú nő halk léptei verik fel csupán az unatkozó
csendet, ahogy hazafelé baktat a virágba borult bokorsövény mentén, az
utcalámpáktól jól elkülönülő árnyéksávban. Kihaltak az utcák, hétköznap este
nincs miért kimozduljon az ember, s valljuk be: nem is igen van miből.
Az ingyen szórakozás (havi fix összegért cserébe) jobban
kecsegtet, és kevésbé megerőltető, mint cipőt húzni, pincérrel vitatkozni,
kocsmapultnak dőlni, mások közelségét elviselni. A tömegiszonyos tömeg inkább
kanapéba süppedt testtel réved a képernyőkre, monitorokra, hogy mások életébe
merítkezve élje meg mindazt, amihez ő maga kisujjat mozdítani is lusta.
A magányos gyalogos léptei messzire kongnak az üres betonon,
összefirkált házfalak verik vissza a lapos gumitalpak aszfalttal való
találkozásának halk zörejét, mely a síri csendben megsokszorozódva lármás
trappolássá sűrűsödik. De mintha ez a visszhang nem is csak egy visszhang
volna…Mintha még egy pár, kopott cipő is ritmusra járna, megkontrázná az első ütemét.
A nő merev arccal hallgatózik a válla mögé, s kissé meggyorsítja lépteit. A
kontrázó topogás követi a tempót.
A kocsmában:
Két alkoholban ázott, alumínium-arcú férfi karol egymásba,
pult-testvérek egy párhuzamos világban. A sörben pácolt etil-dimenzió rájuk
borult, s egymás vállán talált vigaszuk a kocsányon csüngő szemeikben mutat
tükröt a másikról.
A pultos kislány huszonöt évnyi, sűrített tapasztalata
közönyös érdektelenséggé faragja a külvilágot. Csak a kétdecik, korsók és
felesek szavát érti, minden egyéb kiejtett hang idegen nyelvként távozik a
másik fülén, anélkül, hogy megfoganna az agyában.
A sarokban zöldteát szürcsölő művészlányok vihorásznak
valami viccesnek tartott videón, okostelefonjuk fénykörén kívül mélysötét
űrként tátong a meg nem értett valóság. Mellettük henyélő hereként pöffeszkedő
díszhuszárok, viszkikóla eleggyel butított semmittevők. Pasik – ahogy mondani
szokás.
Az utcán:
A magányos gyalogos idegei egyre hangosabban táncolnak az őt
követő léptek ütemére. Szeme jobbra-balra cikázik, vállán szorosabban fogja a
táskát. A másik oldalon kellett volna jönni…oda bevilágítanak a lámpák. De
miért nincs ilyenkor senki az utcán?
Felgyorsult léptei erőltetett menetet idéző rohammal sietnek
az egyre jobban áhított végcél felé. Bárcsak a zárt ajtó mögött tudná már
magát!
A kocsma még nyitva van, lehet, hogy nem is őt követi az
árnyék? Lehet, hogy csak egy sörre vágyik, s lekopik az ajtóban, éles kanyarral
eltűnik – örökre.
De nem. A kocsmát rég elhagyva sem szűnik a folyton
közeledő, monoton lüktetés. Egyre hangosabban zörög a beton, egyre hangosabban
zakatol a fül, lüktet a halántékban a vér. Egy izzadtságcsepp némán végiggördül
az orrán. Mikor már nincs mit tenni óvatosan eltekeri a nyakát, s fél szemmel
hátrapillant.
- Na most, hogy hátranéztél, megfojtalak!
A melegítő suhogása, s egy szemvillanással később két
mocskos marok fogja közre a nyakát, fejét a panelfalnak csapva.
Az első emeleten:
- Gyere már, kezdődik a Budapest!
- Pillanat, csak a Kriszta feltöltött pár képet. Megnézem
és jövök.
- Akkor hozd majd be a kólát is, ha fölkelsz.
A nyitott utcafronti ablakon beosonó tavasz érintésétől
megmozduló függönyök végigsimítanak a szobanövény elalvó-félben kornyadozó
levelein. A monitorra gyűlő esti bogarak megbűvölten cikáznak a felemelt hüvelykujjakon,
s odapiszkítanak a közszemlére állított, virtuális muffinok porcukros hegyére.
A tévé hangszóróin káromkodó huszonévesek primitív zaja rezeg, a síkképernyőt
kitakart mellbimbók és egymást ölelő nyelvek, alkoholmámoros tántorgás töltik
ki.
Az ablakkereten beront egy kétségbeesett női sikoly.
Segítségért kiált az utca. A lakók arcán semmi változás. A fényképek alá
üzembiztosan érkezik a kommentár, a távkapcsoló hangerőgombja pedig munkához
lát.
Az utcán:
A fojtogató kétszer szívott, csikk-dohánytól bűzös lehelete
bekúszik a nő orrába, a sárgán villogó, torz vigyor egyenest a retinájába
fúródik. Két kézzel fejtené le magáról a görcsösen szorító ujjakat, amik sehogy
sem akarnak engedni. Annyit sikerül elérnie, hogy a hüvelykek nem képesek a
gigájának feszülni, így üvölt, ahogy a torkán kifér.
Üvölt, mint egy sarokba szorított vadállat.
Üvölt, mint akit ölnek.
Segítség!
Senki sem mozdul. Magára maradt. A kivilágított lakások
meredten bámuló üvegszemei, fényes ablakai süketnémák – jelbeszéddel lehet,
többre menne. A kocsma ajtaján is csak a sörhab kesernyés szaga dől kifelé,
magányosan, tehetetlenül.
Az úttesten egy autó előhírnöke, a fényszórók fénynyalábja
érkezik sietve. Az ázott kutya szagát hordozó melegítő egy pillanatra
elbizonytalanodik, az okkerszín vigyor abbamarad, lazulnak az ujjak…
A kocsmában:
A zenegép elhalkul, a rég elhalt sláger utolsó rúgásai,
hátra levő hullámai tartós ízlésficamot vetnek a süket vendégek zsíros
hallójáratába. Ki is kel a magja hamarosan.
A hirtelen támadt csöndben tisztán kivehető, segítségért
ordító női sikoly toppan a helyiségbe. Az ölelkező bortokok értetlen fülei mit
sem fognak föl belőle. Még a sláger táncol agybarázdáikon.
A pultos leány révetegen bámuló arca elnéz mellette, elvégre
nem iszik semmit. Semmi dolga vele.
A művészlelkek is csak akkor ismernék föl, ha a jutubon
üvöltene. A pipogya herék féltik a frizurájukat. És az új cipőt.
A sikoly dolgavégezetlenül kénytelen tovább állni. Van
egyáltalán valaki, aki segítene?
Az utcán:
A nő, amint megérzi az ujjak renyhülését, újult erőre kap. Sikerül
is lefejtenie nyakáról a biztosnak vélt halált. Lélekszakadva tépi ki magát az
ölelő karok közül, s a közeledő autó irányába rohan. A gyilkos szándék árnyéka
tétova zavarában nem követi, állva marad a bokrok virágillatú árnyékában, s az
elszalasztott préda gőzölgő nyomán mereng.
A halálra vált nő a taxi elé veti magát:
- Segítsen, kérem! Megtámadtak! Ott, az a férfi!
- Hol? – értetlenkedik a sofőr.
- A bokor alatt, nem látja? Ott megy!
- Nem látok semmit. – fordítja el a fejét. A CB-rádióval
értesíthetné a rendőrséget…de fuvarhoz indult éppen.
- Most már én se…Elment! Hagyta elmenni!
A nő iszonyodva fordul el a taxis közönyös tekintetétől.
Erőtlen lábait megerőszakolva, futva indul haza az úttest közepén. A
menetszéltől arcán vízszintes csíkokat húznak kicsorgó könnyei.
Az első emeleten:
- Hallod?
- Hallom, csak megmosom az arcom. Mondhatod közben.
- Az este megtámadtak egy nőt itt az utcában.
- Azt hallottuk?
- Ezek szerint. Azt hittem megint a részegek verik
egymást.
- Mit írnak?
A bádog kávéfőző sisteregve tölti meg az ébredés illatával a
frissen festett csőkonyhát. Nyolc óra húszkor a kelő nap is beköszön az
ablakon, ferde sugaraival megcsillogtatja a porszemeket a monitor üvegén.
Eközben kopog a billentyűzet, a háziasszony felháborodott kommentárt biggyeszt
a közösségi oldal cikke alá, miszerint az ilyen állatok nem érdemelnek mást,
mint kötelet. Nézete szerint nagyon elfajult a világ.
Az újságban:
Bulvárhírek, valahol a hátsó oldalakon. A fojtogatással
vádolt, hajléktalan férfit garázdaságban találta bűnösnek a bíróság. 90 napi
elzárással büntette, valamint tízezer forint pénzbírsággal, amit ha nem tud
megfizetni, szintén leülhet. Pár nap ide, vagy oda. Az már nem számít.
A közösségi oldalon:
Családi fényképek, vicces macskák, taknyot evő kisgyerekek.
A pszichopata esete elévült, nem érdekes, nem halt meg senki.
Az utcán:
Kilencvenöt nappal később egy ázott kutya szagát idéző
melegítő lép ki a fogház kapuján. A sárgás szempár sunyin kutatva tekint körül.
Este újfent magányos léptek zaja veri föl az álmos kisváros
csöndjét. Mögötte kontráz egy másik ritmus, egy lopakodó árnyék. Ezúttal talán
sikerrel jár…
A közösségi oldalon:
…fiatal nő holttestére bukkantak egy belvárosi parkban. A
rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben…
…felkötném az
összeset…
…nem érdemel
kegyelmet…
…mire fizetünk adót,
ha a rendőrség nem csinál semmit?...
…B.S. megosztotta…
…a törvények az
ilyeneket védik…
…kötelet az ilyennek…
…K.A. kedveli ezt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése