Egy gerilla-kiállítás lábjegyzete (természetrajz sorozatunk folytatása)

Hogy is volt? Úgy vélem, kissé kapatosak lehettünk, mikor felvetette fejét a gondolat, csak amúgy a két üveg közt létrejött csörömpölés háttérzajaképpen: mi lenne, ha összehoznánk? S mivel felelősségteljes ember nem beszél csak úgy a levegőbe fogtuk magunkat, fáradtsággal és csatakzó verejtékkel nem törődve összeraktuk sajátos kis tárlatunkat. Erre nem kívánok most részletesebben papírt pazarolni, egyrészt mivel az írás tárgya nem tárlatvezetés, másrészt a képek önmagukért beszélnek – helyettünk. Inkább amolyan állatkerti séta-forma módon járjunk körbe a három nap eseményein. Annyi a csavar a dologban, hogy jelen esetben a szerepek megfordultak: mi, emberek álltunk a rácson belül, s a ketrecből figyeltük, ahogy körbezsongott minket sok-sok, egzotikusnak aligha mondható állat.

Ha van türelmük hozzá, most pár mondatban megpróbálom visszaadni a háromnapos szafári tapasztalatait, s csoportosítani a legkülönbözőbb állatfajokat:

1.Szimplán odapillantó: jellemzően valamennyi korosztály hozzátette a maga részét. Semmit érő kis életének fejezeteit rendezgetve, teendőit intézni lógó nyelvvel lohol el, fél szemmel odakacsint, mindennemű érzelmet vagy értelmet mellőzve tovarohan.

2.Tétován nézelődő: zömmel nyugdíjas korcsoportú. Ritkaságszámba menően egy-egy fiatal, ezek jellemzően párban, csordában vonuló lányok. Elhaladva aprócskát lassítja lépteit, megragadják szemét a tarka képek, de a nem várt agymunkától visszahőköl, kedvét szegve elinal.

3.Unszolásra savanyúan végigmérő: a sokadik sör hatására, illetve hölgyismerősünk spontán lelkesedésében megszólított járókelő fancsali álvigyorral orcáján közelebb somfordál, üveges tekintetét meglehetős felszínességgel végighordozza a képeken, majd az „ezismegvolt” arckifejezését elővéve a sublót képéből némán elvonul.

4.Ténylegesen érdeklődő: odajön, aprólékosan végigmér mindent, levonja a konzekvenciát, megköszöni az élményt (!). Igen-igen ritkán előforduló példányok!

5.Kíváncsi kisnyugdíjas: elnevezése is egyértelműsíti a koreloszlást. Szabad szemmel is tisztán kivehető rajta a fogalmatlanság. Közelebb csoszog, elpiszmog pár alkotás előtt – természetesen biztonságos távolságból. Elköszön (néha), majd elbotorkál. Csordában vonuló.

6.Szabadelvű közönylovagok: tipikusan 15-40 év közötti korosztály, ritkán kicsinyeikkel együtt. Oldalra sem néz, igyekszik a lehető legrövidebb időn belül távol kerülni. Kölykeit is óvva inti: „Gyere, már szól a zene!” Egész nap szólt, csak két lábon járó önkifejezésükben nem tudtak jobbat kitalálni.

7.Érdektelen individuum: jellemzően raszta frizurát hord, művészeti szakközépiskolás jelleget mutat. Fejrándításra, szemtengelyének mozdítására sem méltat semmit a külvilágból. Elvont viselkedésével álcázza lelki szegénységét, közönnyel kezeli a számára felfoghatatlan szűk világot. Csúnya.

8.Gyerekek: neveletlen kis piszkok. Két alfaj különböztethető meg élesen. Az első a: „Nézd anya, ott a popója!”, tehát valódi gyerek. A második: waldorf-ovi szökevény. Csapatosan rohangál, a földön fekvő képekre rátapos, mit sem törődve szigorú dorgálásunkkal, melyet a hanyag, nemtörődöm szüleik helyett megtettünk. Meg kellett volna ütni...

9.Kultúrsznobok: jellegtelen, hatvanas, jólöltözött társaság. Nagy rajokban, de párokra oszolva vonul. Félútig közelít meg csupán, látványos fintort vág, majd orrát égig emelve (jó nagy heftijük van) tovalép.

10.  Ingyenes szóra odatévedt cigány: ennyi.

A nagyobb mennyiségben felbukkanó fajoknak ezzel végére értünk, most pedig következzen néhány valódi ritkaság. Mindössze egyetlen példányt sikerült megfigyelnünk mindegyikükből, s természetbarát szívünk majd meghasadt a ritka látvány felett érzett örömében.

Nosztalgikus: rövid nyaggatást követően megtekintette az egész kiállítást, megfontolt alapossággal! Kedvesen biztatott a folytatásra, s mélységes bánatát fejezte ki afelett, hogy réges-rég nem találkozott hasonló kezdeményezéssel. Az egyik legpozitívabb élmény volt a három nap alatt.

Önreklám radikális: a fiatal egyed figyelmesen vizslatta végig a felkínált kultúrmorzsákat, kedélyesen elbeszélgetett velünk, érdemileg beszállt bizonyos kérdések megvitatásába, melyeket a (következőkben ismertetett) nyugalmazott pedagógussal folytattunk. Később azonban a „hogy tetszett?”-kérdésre mindössze annyit felelt, hogy sehogy. Csak az alapelv. Ám számára ez nem elég radikális. Odahajította saját internetes megjelenésének címét, ahol rossz, unalmas és semmitmondó képregények találhatók, pingvinekkel és jegesmedvékkel, favicc-köntösben. Mert az radikális...

Nyugalmazott pedagógus: szótlan, beletörődött-arcú nejével érkezett. Az érdeklődés már az elején kiült arcára, majd hozzám intézte kérdését, miszerint használok-e hallucinogén szereket, vagy tiszta fejjel látom ilyen torznak a világot. Aggodalmát fejezte ki, miszerint a szélsőséges megnyilvánulások még szélsőségesebb tettekhez vezethetnek, tehát veszélyes vizeken evezünk. Lehet, nem ez a megfelelő eszköz a nagyobb tömegek megszólítására. Óvva intett a – saját kifejezésével élve – kondaszag átvételétől. A legtovább ő maradt, a legnagyobb érdeklődést is nála tapasztaltuk.

Villámkritikus: ötvenes, ősz úr. Fotómasinát cipelő cimborájával érkezett, aki az ő kérésére sem lépett tíz méternél közelebb. Onnan örökítette meg a kis megmozdulást. A villámkritikus képeinket egy-egy szóval illette, számára megmozdult, tehát hatásos. Nem úgy, mint elmondása alapján a helyi művészeti iskola fejének családjában burjánzó művészsarjak végtermékei. A szar szóval illette őket. Köszönt, viharosan elszelelt. Mindezt rövidebb idő alatt, mint amíg a róla szóló bekezdés elolvasása tart.

Újgazdag mecénásjelölt: fogatlan, fogalmatlan negyvenes, kölkével egy tuja tövén vizelt, majd a képekre sem pillantva bárgyú tekintetét, s az alábbi kérdést szegezte nekünk:

-   Ti megrendelésre is dolgoztok?

-   Nem...mi csak ide hoztunk pár képet, megmutatni...

-   És ilyen csatajeleneteket sem? (HE?)

-   Nem...mi csak ilyesmiket szoktunk.

-   Aha...és ez olaj? (De rá se néz)

-   Pasztellkréta, linómetszet, kollázs. Egy festmény sincs.

-   Köszi, szevasztok!

-   Viszlát...(Ez most mi volt?)

Művészeti központ igazgató: odajött sietős teendői közepette nézgelődött, méregetett. Nem fizettünk a helyért, de nem jött rá. Ellenben kérdezett:

-   Ez mi akar lenni?

-   Bosznia könnyei. Kettő.

-   Hol az egy? Kértek kávét, vagy vizet? Bent van WC. Honnan jöttök?

-   (Bemondom helyi lakcímem)

-   Na ne vicceljünk! Mi adunk ám itt segítséget! Bármi baj van. Vagy anyag kell...mármint festék, ilyenek. Meg vannak pályázatok, lehet belőle egy kis pénz. Ezért vagyunk. Igyatok kávét! (Ésígytovább...)

Gyakorlatilag drogfüggő hajléktalannak nézett bennünket, akiknél gondol vannak otthon. Pedig konszolidált volt a ruházatunk.

Hivatalos mecénás: barátnőjével érkezett, megtetszett neki az egyik megállító-táblánk, amit fejenként kettő sör ellenében megvásárolt. A kiállításról is jó véleménnyel volt mellesleg, de az a reklámtábla! Köszönjük a sört, finom volt!

Most, hogy kis körsétánk – melyen egy helyben álldogáltunk – végére értünk meg kellene próbálni összegezni, szavakká formálni, mi volt a tulajdonképpeni apropója ennek a zoológiai ismeretterjesztő irománynak. Ugyanakkor némi végkövetkeztetés levonása is illendő lenne. Próbáljuk meg!

Elsőként le kell szögeznem, mi piszkosul jól éreztük magunkat. Friss levegőn, jó társaságban töltöttük el felszabadult időnket. Amire számítottam, tulajdonképpen száz százalékig bekövetkezett, csak a mérték, amivel arcunkba vágta magát a közöny, az volt csupán, mi már-már meglepett.

Érdektelenség. Ezzel a szóval le lehet írni mindent. Az embereket nem érdekli semmi, túl vannak töltve információval, így magasról tesznek is mindenre. Ez az egész kulturális fesztivál nem volt más, mint egy nagyra nőtt vursli, vásári komédiásként pózoló, öntelt, önjelölt művészek baráti seggcsapkodása, szűk körökben kiosztott plecsnikkel, ami a nagyközönséget teljességgel hidegen hagyta.

De még ez is csak elenyésző része volt a nagy bazárnak, ahol a cserépköcsög árusok hada, matyó ingek és közhelyes tájképek, hippiforma generációk vasárnapi seregszemléje tobzódott a piaccá torzított főtéren. Sületlen rock-zenekarok rossz dalokkal, konga-raszta-liberál maszlagot dúdoló ethno-multikultúrált söpredék, és így tovább. Túl sok lenne felsorolni, pláne pazarolni rá a drága tintát. Ezek után úgy érzem, nem illettünk oda. Ezért is jó volt ott lenni.

Azért érezhetően romlik az átlag. A legkisebb agymunka is elriasztja az embereket, és tartózkodnak akár egyetlen egy lépést is tenni a komfortzónájukon kívül – legyen az telefon, zene, lépések számlálása. Különösképp a fiatalabb generációkra érvényes, akik már túltöltődtek a világgal, csak az interneten élik hétköznapi életüket, verbális kommunikációra teljesen alkalmatlanok, félnek, rettegnek bármit is tenni, ami hús és vér, eleven és kézzel fogható. Egy mókásnak tartott bejegyzés, vagy videó „lájkolásával” (de ocsmány ez a szó, édes Istenem!) letudják a napi szereplést az élet taposómalmában. Abszurd valóságuk életképtelen egy normális világban.

Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy kissé meglepett az idősebb generációk bátorsága, érdeklődése – bár, ha belegondolok, számíthattam volna rá. Ők még nyitott szemmel járnak, a tényleges életet élik, tudnak köszönni, bemutatkozni, parolázni. Romlatlanabb, tisztább lelkületű emberek – a kivétel persze jelen esetben is erősíti a szabályt, hisz szarháziak mindig is voltak.

Azért el lehetne gondolkodni rajta másoknak is rajtam/rajtunk kívül. Lehet, hogy jobb példával bicegnek előttünk, mint az ál-nyitott, mélyművelt, ostoba és érdektelen liberális népnevelők? Nem lehetséges, hogy többet érnek ezeknél az istenített szemfelnyitogató mitugrászoknál, hogy többet értenek, tudnak az életből? Meglehet.

Egyben azonban teljességgel bizonyos vagyok: ha őrajtuk múlna, nem néma tüntetések tarkítanák a köztereket. Hanem lángoló épületek, üszkös gerendák.