Fokozott mellé

- Nézd, mit találtam neked!

Oda sem kell fordítsam a fejem, pontosan tudom, mit talált. Ezüsthátú kollégám nem a meglepő fordulatok embere. Biztos két hosszú comb, fölötte nagyon mini szoknya, vagy tűzforró nadrág takarta ívek domborodnak egy valagba. Melltartó nélkül is feszesen álló, betonkemény mellek, csinos kis pofi, zsenge húsú hableány az olvadt aszfalt tengerén. Mi meg a dugóban rekedt retkes csónak hajótöröttjei, a kosztól hamvas szélvédőn át bámulunk utána, mert mi más dolgunk lenne, mikor még csak nem is csorog az a kurva kocsisor.

- Ne már, még 15 sincs, baszki... - automatikusan válaszolok, alapos hatástanulmány nélkül.

- És? Van rajta lyuk.

- Mi?

- Lyuk, baszd meg. Úgy értem,már biztos kilyukasztotta valaki.

- És akkor mi van?

- Semmi. Csak ha már felpróbálták, mit problémázol ezen? - vigyorog rám teli pofával. Ilyennek képzelem a barlangfalra meztelen ősasszonyt pingáló ősember arcát.

- Nem problémázok ezen - próbálok áttörni a pattintott kőkori logikán -, de ha valaki megdug egy kislányt, akkor nekem is kell?

- Valamit már nem ártana!

Kiborít a faszi...

- De baszki, ezen az alapon csak azért, mert van, aki kutyákkal kefél, akkor az is rendben van, hogy megdugj egy kutyát. Vagy meg akarj dugni egyet...

- Hát, a kutyát nem kívánom.

- Ez a tinilány logika akkor sem szép.

- De majdnem!

- Ja. Nagyon majdnem.

- He? Mi az, hogy nagyon majdnem?

- Hát...a fokozott mellé.

- Aha... - majdnem úgy néz ki, mint aki elgondolkodik a hallottakon, aztán valami röhögés és hörgés közti hangon nyugtázza a tanulságot. Feladom...

- Mindegy...csak kímélj már meg ezektől!

- Akkor is kéne neked egy nő.

- Most?

- Akár...vagy csak úgy általában...bármikor.

- Szerintem meg nem kéne.

- Bebuzultál?

- Nyilván, csak ez lehet... - a feladás sem elég. Inkább mindent ráhagyok.

- Csak viccelek, köcsög! De amúgy komolyan: így sosem jössz rendbe.

- Szerintem rendben vagyok.

- De hát...egyedül vagy!

- És? Mi ezzel a baj?

- Az, hogy megbocsájtottál.

- És az baj? Nem lehet örökké haragudni.

- Dehogynem! Vagy legalább a barátnőit végigkefélhetted volna...

- Mindegy, hagyjuk már ezt! Ehhez már amúgy sincs semmi köze.

Bámul rám az ösztönlények zavaros savószemével és érzem, hogy ennek a beszélgetésnek soha nem lesz vége. Örökké itt fogunk ülni ebben a kurva dugóban, ugyanebben a lepukkant Ivecoban, izzadtan, büdösebben egy konda disznónál és dagasztjuk a verbális semmit.

Pupilláiban megcsillan a formát öltött kérdés, az ősember krétát ragad, meztelen ősasszony után mamutot rajzol barlangja falára.

- Hogy ne lenne hozzá köze? Ha már nem is haragszol soha nem fogod kiverni a fejedből. Akkor soha nem fogsz továbblépni, mert örökké ott fog lakni a nagy, sváb koponyádban.

- Nyolcad sváb.

- Az mindegy. De csak úgy űzheted ki, ha haragszol. Érted? Ez kell neked, meg egy kiadós, dühös baszás.

- Értem hát, de szerintem nem így működik. Haragudtam, ahogy ő is...

- És ő mégis milyen alapon?

- Volt alapja, de ez lényegtelen. A lényeg az, hogy attól egyikünknek sem lett jobb. Persze, szar, hogy félrekefélt, de ha gyűlölöm érte, attól ugyanolyan szar marad. Úgyhogy úgy döntöttem, elengedem. Ha akarod, úgy is hívhatjuk, hogy megbocsájtottam. Igazából csak nem érdekel, mert nem számít. Nem tudja egyikünk se, mennyire boldog, vagy boldogtalan a másik, vagyunk, létezünk - egymástól függetlenül. És ennyi. Örökké itt lesz bennem, amit akkor jelentett, az megmaradt. De ehhez most már neki nincs semmi köze. Ahogy nekem sincs ahhoz semmi közöm, hogy egyáltalán emlékszik-e belőlem valamire, vagy sem. Kit érdekel?

- Egy kurva szavadat sem értem.

Kezdek tényleg begurulni...hogy lehet ekkora fasz? Kiprovokálja, hogy belemásszak, aztán értetlenkedik...

- Oké, mondom másként: olyanok vagyunk, mint a grizzly meg a zebra...

- Mi a faszról beszélsz? Benyomtál ebédnél egy aperolt? Kettőt?

- Anyádat nyomtam be! Figyelj, van értelme, csak hadd mondjam már végig!

- Oké, apu.

- Ott a grizzly, a csúcsragadozó, az erdők királya.

- Aha...

- És ott a zebra. A zsákmányállat. Köztük meg a kurva Atlanti Óceán.

- És melyikőtök a medve?

- Elkaptad a metafora lényegét bazmeg....egyikünk se...itt az idő a lényeg...az Atlanti Óceán...ó,hogy rohadj meg, beszélni se' tudok miattad, te fasz...

- Nyugi már, te főzebra! Túl sokat agyalsz, ez a te bajod.

- Ha te mondod...

- Na, és az ott?

Végleg feladom. Hosszú combok, kreol bőr, kék szemek, Marla Singer kócos fürtjei, kezében vékonyka ribanc pálca. Csak az időérzéke nem stimmel. Évtizedeket késett.

- Fejlődsz. Ez lehet megvan 17 is.

- Ugye, hogy ugye!

- Te, kapok azért fizetet szabit, hogy berántsam a bokorba, és akarata ellenére alaposan megbasszam? Vagy ha azt nem is, de így közel 40 évesen hazarohanjak, és kiverjem, miközben egy gimis kislányra gondolok. Na? Jár érte a fizetett szabi?

- Persze!

- Fasza...na...tedd az egyest, te előember, indul a sor...