A vajákos Nefertiti

Lidérces egy éjszaka volt, hogy enné meg a fene! Na de mit van mit tenni, ha az ember megiszik pár fröccsöt, mielőtt álomra hajtaná felajzott gondolatoktól terhes kobakját, s elfeledkezik a kiszáradást megelőzendően kötelező liter víz elfogyasztásáról; akkor nagyon is megérdemli a sorsát. Hisz megfelelő óvintézkedések híján egy kósza kis becsiccsentős, pityókás este is duhaj éjszakák utáni másnapot idéző reggelt eredményezhet (a kor előrehaladtával), szerencsére rövidebb lefolyással.

Kicsinykét még kótyagos a fejem, nem is iparkodok felemelni az átizzadt párnáról, még ha nem is túl kellemes érzés. Azért apránként csak sikerül rászánni magam, s erre több okom is akad – még ha nem is bírnám őket így nagy hirtelen fölsorolni, de a tudatom alatt értelmük van ezeknek az okoknak, és nevük.

Az első ok, amit meg tudok nevezni, az a vizes pohár az ágy lábánál. Bár a víz két napja ott áll, porosodik, és ez nem is láb, elvégre jelenlegi főbérlőim gondosan az IKEA tömegcikkeit vásárolják, így a lábak helyett egy pereme van a fekvőalkalmatosságnak. Majd a sajátom…! De legalább nem túl kényelmetlen, és alig fájdul meg reggelre a derekam – mondaná a józan énem. Mindegy. Szóval lenyúlok lassan a pohárért. Hűs kútvíz eshet ilyen jól a delelő marhának. Annak én is elmennék ebben az állapotban.

Következő okom a gondosan ágy mellett elhelyezett hamutálban szendergő, utolsó pillanatban elnyomott dekk. Tudtam én, hogy jól fog jönni! A szobában dohányozni tilos! – úgyhogy bűntudatos arcot vágok, mielőtt megmelegíteném a végét. A kávé majd csak egy távoli lépés lesz.

Ehhez a művelethez azonban már (vagyis a rágyújtáshoz) hanyatt kell forduljak, s így észreveszem, hogy megy a televízió. Felelőtlenül bekapcsolva maradt az este. Minek néz az ember híreket késő este, elalvás előtt? Csak felbosszantja az álmait! Ostobaság, de már késő. Nagyon késő.

Majd’ kiesik a számból a koporsószög a kis képernyőből rám világító látványtól. Egy fáraó néz velem szembe! Egy fáraó-asszony! Egy hús és vér Nefertiti!

Valami hiba van a rendszerben. Tér-idő kapu nyílt volna a szomszédban, amíg aludtam? De hát ott rendőrség van, az lehetetlen! A látvány mégis erről tanúskodik. Hát még a hallottak! Ez a fáraó hozzám beszél, sőt mi több, üvölt velem. Mégpedig azért üvölt, mert nem hívtam még föl. Nem emlékszem, hogy megígértem volna Egyiptom első asszonyának, hogy felkeresem, sem pedig, hogy ismerném, úgyhogy inkább szívok egy mélyet  a sodort Camelmaradékból, és hallgatom tovább: hátha kiderül az igazság. Az igazság pedig csak úgy özönlik, és nem hogy derülne, egyenesen vakítóan rohan felém, akár az afrikai napfölkelte.

Ő egy nagyon-nagyon furcsa egyvelege a vallásnak és hitnek. Ez a Nefertiti. Kérem szépen, azt bizonygatja nékem, hogy ha felhívom, potom 495 jó magyar forint plusz áfáért percenként, kipucolja a csakráimat. El se hiszem, hogy ez is ezzel jön nekem! A rohadt sapkákkal! Könyörgöm, még nincs olyan hűvös idő, hogy ki kelljen tisztítani őket, sildes (siltes?) sapkát meg nem hordok. Különben is, kalap-párti vagyok. Akkor meg minek pucolgatni őket?

Na de mivel akarja őket sikálni, a kedves kolegina? Na kérem, tessék megkapaszkodni, mert nekem is kellett: metatron fénykockával. Nem csalás és nem ámítás! Metatron gyémánt(!) fénykockával. Nem is egyszerűen azzal, mert ma a kilences napja van. Pedig azt hittem tizenkettedike, de hát tévedni emberi dolog. Szóval ma háromszor hármas nap van, ami kilenc, és ez Jézus Krisztus száma – mint az közismert (jöjjön közelebb, Safranek!). Így háromszoros a fénykocka is. Logikus!

Mondjuk azt nem egészen értetem, hogy jön egyiptomi fáraóasszonyként a názáretivel példálozni, de a kétségeimet hamar eloszlatja, mondván ő beszélt Jézussal (mint előtte oly sokan a sárgaházban), aki azt mondta neki, hogy szülessen le. És Nefertiti megtette, csak eddig bujkálnia kellett szegénynek. Biztos üldözték a filiszteusok. De most előlépett az ismeretlenség homályából, csak nekünk, hogy a magyaroknak elhozza sapkatisztítást és a körtéfát (bizony, körtÉ). És népdalokat. Ó jajj, azt hiszem ez is Kodály módszerrel képezte magát zodiákusjegyekből! Mindjárt kezdődik a legényessel meridiánpuculás! Vagy egy gyémánt metatronkúpot akar dugni a végbelembe, hogy kiűzze belőle az ártó szándékot és a rántott csirkét. És még nem végzett velem!

A háttérben dallamosan andalít a vangelis, míg Nefertiti agresszívan üvölt, s már csörren is a telefon. Sándor 550817. El se mondja mit akar, már kapja is az áldást: szem lehuny, karokkal rituális körzések, levegőbe pacsizás, és mormolás. Kész. Fehér, arany és gyémánt tisztítás, teljes krisztusi bőségenergia, és a biztonság kedvéért egy újkori védelem és harmonizálás. Máris jobb!

A következő betelefonáló (Piroska480624) előtt még megtudom tőle, hogy ő ibiszmadár reinkarnációja.  Csak így. A háromszoros tót istené. Ezért hatnak a varázsai háromszor hármasan. Ez persze megmagyarázza a borsodi (vagy nógrádi?) tájszólását is.

Nem tudok megmozdulni – soha nem vártam még ennyire reklámszünetet!

A körmömre égő cigaretta ébreszt föl a révületből, amibe Nefertiti puszta léte rántott. Azért nem semmi, világvallási, össznépi dzsembori a tévékettő-matinéban, egy személybe sűrítve! Reinkarnálódó, egyiptomi istenekből lett tót fáraó, aki mint Buddha köldökéből kibújt, aranyláncoktól terhes szöszcsomó varázsol, körtÉfája van és népdalai, valószínű táltosokat megszégyenítő mennyiségű lábujja, miközben Jézussal parolázik. Az pedig, hogy a Metatronnal (a Dogma óta minden gyökér tudhassa, mi az!)is bensőséges a viszonya, csak cseresznye a hab tetején. Csak a sapkáimat hagyja békén könyörgöm! És az ördögűző kúpot is kihagynám.

Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ezt tényleg láttam. De hát az ujjamon ott a hólyag, ahogy megégetett a csikk – csak valóság volt! Ha nem, akkor többet nem iszom egy kortyot se! Alig volt pár fröccs, esküszöm, kevés az egy ekkora delíriumhoz! Különben is, a valóság gyakran durvább, mint a legelszabadultabb fantázia.

Végre reklám! Gyorsan föl is kelek, a fejem is beleszédül kissé a nagy rohanásba, és fölteszek egy kávét. Az csak kiveri a fejemből ezt a lúdvércet! Azért biztos, ami biztos, kikakapcsolom a tévét, amíg klattyogni kezd a kotyogós.