Maradóna

 Szokatlan szag ver orrba, mikor belépek a Kispipacsba. Elsőre fel sem ismerem, annyira elüt a szokásos kipárolgástól - a rosszul célzó, remegő kezek miatt összepisált csempe,  őszülő refluxok gyomorgőz felhői, fabulon és elcseszett életek testmelege. Ennek egyikhez sincs köze.

Aztán rájövök: pont, mint öregapám temetésén...tömött halálszag.

A sarokban Argentin gubbaszt, üveges szemmel az ablaknak fordulva. A törzshelyétől - a sörcsaphoz legközelebbi széktől - ilyen messze olyan, mint jegesmedvét látni az állatkertben. Szomorú és tájidegen. Természetes környezetéből kiragadva mered ragacsos semmibe. Arcán háromnapos borosta, négynapos testszaga megrekedt az öt hete mosatlan pulóver fonalai közt, előtte szokatlanul kevés a három üres sörösüveg. Délig legalább hatnak ki szokta tekerni a nyakát.

Értetlenül kérdezem a mindentudó pultot:

- Te, Ernő, Argentinnal meg mi a rosseb van?

- Nem hallottad?

- Nem. Mit?

- Tegnap meghalt Maradona. Ezzel van tele a net. Nem olvastad?

- Nem...

- Tényleg kenyérbélben élsz, baszki!

- Kapd be! Adj egy forralt bort! Hol a perec?

- A perec elfogyott. Ropi nem jó? Ugyanolyan az íze. Csak egyenes.

- Picsába...De. Jó lesz.

Leülök a pultnál, mártogatom a ropit a forralt kannásba, közben a hátamon érzem a hazavágyó jegesmedve magányát, szárazon ugráló gégéje túlharsogja a falióra kattogását. Nem bírom ki....átülök hozzá. Tudom, hogy megbánom...

- Szevasz, Argentin! Kérsz egy sört?

- Hallottad? - kérdezi színtelenül. Fel se tűnt neki az ingyen pia ritka ígérete.

Félig a pult felé fordulva jelzek Ernőnek, aki szótlanul felpattint egy Ászokat. Argentin oda sem néz, rutinos automatikával nyúl az üveg után, mint Paganini, csukott szemmel is ráfog a tökéletes hangra  a megfelelő időben. Le sem veszi a szájáról, míg pont félig ki nem ürül.

- Láttad az angoloknak lőtt gólját az elődöntőben?

- Isten kezét? - vigyorgok némi rosszindulattal. El is szégyellem magam rögtön.

- Neeeeem! - nyúlik el száján a negyedik üveg, éhgyomorra - A másodikat! Istenem...a félpályáról indult...bevitte a kapuba azt az istenverte labdát! Csoda volt! Igazi csoda! Az évszázad gólja. Én élőben láttam a tévében...

Hagyom lecsorogni az emlékeit, úgysem érdekli a válaszom. Mármint, hogy nem láttam. Még csak kettő voltam akkor. Mondjuk azóta persze, hogy láttam.  Kikerülhetetlen. Már ha valaki a fröccsös pohár fociakadémián tölt néhány tikkadt nyárestét egy kocsmateraszon. De '86-ban épp az első szavak formálásával voltam elfoglalva, nem Mexikóval.

- Apámmal folyton ezen balhéztunk. Tudod: ki a legnagyobb. Pelé? Maradona? Puskás Öcsi? Faternak Öcsi volt. Ő még abba nőtt bele. Visszasírta, amikor téeszes busszal vitték őket Honvéd meccsre.

- Tudod, Argentin...nem annyira vagyok oda a fociért... mondjuk a vébéket megnézem, de úgy kb.  ennyi...

De csak bámul ki az ablakon a jegesmedve, szarik a válaszomra.

- Mekkora dolog volt akkoriban, hogy '90-ben a Dózsa ellen ő is itt volt! Csak miatta vonatoztam három órát. Szartam én az Újpestre! Ahogy mindenki. Diego-t akartuk látni...az isteni Diego-t...

Gyűrött a szalag. Szegény Argentin kiszáradt a sok beszédtől. Rendesen egy hét alatt sem jár ennyit a szája. Emelkedik a barna üveg, hogy csak akkor koppanjon újra az asztalon, mikorra teljesen kiürült. Aztán csak beszél, beszél, egyhangú, monoton dadogással. Persze saját magának. Nem is figyelek igazán. Azt hiszem, senki nem figyel. Azt hiszem, nem számít neki, figyel-e egyáltalán bárki. A jég megrepedt, a medvéből folyik a szó; hadd folyjon!  Akkor is ki kell mondani, ha senki sem hallja.

Azt se tudom, ennek a borostás pofának mi az igazi neve; mindenki csak Argentinnak hívja, amióta az eszemet tudom. Ha minden igaz, eredetileg Gábor. Fábián? Talán. Vagy Fuchs. Itt ugyanúgy lehet székely, mint sváb. Nem számít. Egyszer elszánta magát, hogy nevet változtat. Fábián (vagy Fuchs?) Diego. Volt is ingyen műsor az utcában. Üvöltözés, meg ami kell. Az asszony végül megvétózta - kétszer. A fia sem lehetett Diego. Argentin erre úgy berúgott, hogy mire magához tért, a bőrébe varrva ott figyelt "A Portré".   Az egyik cigánygyerek csinálta neki, aki másfél évet ült cigi-csempészésért és a sitten kitanulta a mesterséget. Úgy, ahogy. Az arc lehetne Gina Lollobrigida épp úgy, mint az Isteni Diego. Ezért tutira ment a művész, odavéste alá: Maradóna. Hosszúval...autentikus.

Ernő egyszer azt mesélte, hogy focistának készült, de a karriernek volt két akadálya. Két faláb. Aztán az asszony tíz év után megunta a meddő, alkoholszagú nyomorküszöböt és faképnél hagyta. Lelépett egy huszonéves kölyökkel, gyerekestül. Argentinnak meg maradt a rajongás. A kocsmában szurkolt a tévé előtt, mert otthon kikapcsolták a kábelt. Szigorúan a halványkék-fehér mezben, 10-essel a hátán. Mikor kikapott a csapat, csak legyintett - na, ez se Diego... Puta madre! - köpte oda a tévére ilyenkor az egyetlen spanyol mondatot, amit megtanult.

Újabb sörért intek, Ernő hozza.

- Apám fél évvel a Puskás Öcsi halála után adta be a kulcsot. Belebetegedett. Öt évvel volt öregebb, mint én most.

- Menj már, Argentin, ne beszélj faszságokat! Te sem vagy még öreg.

- Diego is túl fiatal volt...

- Hatvan volt, de harminc éve kokainon. Az sokat számít.

- És? Én meg iszok.

- Jogos...

- Egyszer valami műsorban, a tévében, arról beszéltek, hogy akkor növünk föl, mikor már nem hiszünk a csodákban meg a mesékben. Vagy valahogy így. Nem emlékszem pontosan. De tudod gondolkoztam ezen... szerintem meg akkor leszünk öregek, amikor a hőseink kezdenek meghalni. Ez beütött. Úgy, mint neked az az orrszarvú.

- Mi van? - nem elég a szürreális alkoholista filozófia, még engem is bevon a sztoriba. És fogalmam sincs, miről beszél.

- Nyáron ment, itt az Animal Planeten, hogy megdöglött valami utolsó orrszarvú egy állatkertben. Aztán akkor félrészegen magyaráztad egy órán keresztül, hogy mostantól olyan világban élünk, ahol nincs ilyen fehér...na, megvan! Fehér orrszarvú. És a gyerekeink gyerekeinek ez majd olyan lesz, mint nekünk a...nem emlékszem. Egy kép valami kihalt madárról egy könyvben, és ez milyen kurva szomorú, meg ilyenek.

- A dodó...

- Ugye! Tudod, szerintem meg mostantól olyan világban fogunk élni, ahol nincs többé Maradona. Érdemes?

Szemét az ablaküvegről a sörösüvegre emelte, szájára vette a száját és addig le sem tette, míg teljesen ki nem ürült. De mire az asztalon koppant az Ászok, Argentin addig  gesztenyebarna, zsíros haja teljesen megőszült. Arcán elmélyültek a ráncok, szeme hályogtól szürkült, fogai szétgurultak a szocialista mintájú cementlapokon. Felém fordult, fogatlan száján még kipréselt két agyonhasznált spanyol szót, a teljes szókincsét:

- Puta madre!

Itt visszhangzik azután is, hogy Argentinból nem maradt a kocsmaszéken, csupán egy marék hamu.