Ugyanakkor ahány ház, azaz ember, annyifélék a kártyavárak, s annyiféle a féltés is, mellyel markolásszák az építményt. Önmagukat. Bizony, magukat fogdossák, szerelmesen, és sértődékeny félelemmel bámulnak mindenkire, aki aláásná kétes tekintélyük, elvek köré tákolt életük.
De kik is ők, mit is óvnak akkora hévvel, hogy a létfenntartó ösztönöket is lapátnyéllel sulykolják vissza a lelkük sírgödrébe – eszményeik javára. Nos, politikai, individuális, vallási, ésatöbbi ezerféleképpen, tucatnyi átfedéssel halmozható, csoportosítható az ember, úgyhogy a matematika helyett inkább csak példálózok kicsikét. Hogyan pedáloznak.
A liberális:
Tágas halmaz, sokféle értelmezéssel, hisz ezerarcú a liberális ember. Legfőbb félelme az egyén, s az eszme maga. A szabadság. Bármi korlát, szabály láttán sikítófrászt kap, sírva toporzékol. Humora állítólag fergeteges, amíg nem az eszméit, s velük őt magát figurázza. Mert az eszme bizony mindenek feletti. Minden más irányú magasztosság taszítja, fél tőle, mert ép ésszel fölfogni képtelen. Talán nincs is neki olyanja.
Tagadó falakat ácsol, s így válaszol mindenre, ami hitén kívül való. Mondja csak valaki egy szabadelvűnek, hogy sok a cigány az utcában, és lopnak! Letagadja, hogy valaha ismerte az illetőt. Talán a fészbúkon is törli az egykor meghitt ismeretséget. Kegyetlenül.
A nemzeti:
Mindene a kirakat: trikolor, címer, s a haza szó használatának mennyisége a mérce, s a hazának oltára, melyen áldozatot hozni ugyan képtelen, kimondva nevét mégis könnyek szöknek a szemébe. Történelemismeretére, legyen az bármily foghíjas, rendkívül büszke. Külsőségei abszolút autentikusak; az is igaz, hogy a tájegységi jellegzetességeket és korokat meglehetősen szabatosan értelmezi és használja.
A vérség és a haza a mindene, ezzel kapcsolatban humora zérus. Ha azt találnánk neki mondani, hogy tisztavérű, Árpád oldalán belovagolt magyar vitézek pedig nem teremnek minden bokorban, annyiféle a magyar, könnyen lehet, hogy a a fejünkhöz vágná a söröskorsóját. Ismeri a magyar embert, töviről hegyire, ami a legeslegszebb, tisztább embertípus ebben a gonosz, modern világban.
Motoros találkozókon nagy tömegben csoportosul, székelyt látva ölelget.
A zsidó:
Minden, ami nem zsidó, azaz goj, undorral tölti el. Kerülendő szavak a társaságában: holokauszt, Izrael, atombomba, Nobel díj. Ellenkező esetben hosszú-hosszú órákra megcsináltuk magunknak a programot.
A tudós:
Számok. Adatok. Tények. Grafikonok. Tőmondatok. Címszavak.
A száraz valóság létezik neki csupán, s a szakterületéről eltévelyedve gyakorlatilag életképtelen. Akár egy befőtt kinyitása is lehetetlenség számára. Az említett szakterületét, ha úgy tetszik: a territóriumát anyatigrisként védelmezi a kétkedő tekintetektől. Mosolytalan faarccal fogadja a kritikát, majd: cáfol, érvel, cáfol és érvel.
Taszítja minden, ami tudományosan nem megalapozott. Hisztérikus rohamok törnek rá az alábbi szavak hallatán: Isten, monda, irodalom, művészet.
A vallásos:
Az Isten szeretete tölti meg, s ki is tölti minden idejét, gondolatát, cselekedetét. Beszélhetünk bármely vallásról, lett légyen az keresztény (tyén?), református, episzkopális, nazarénus, buddhista, egyetlen éltető eleme a tan. Erre csúnya szavakat, sanda tekinteteket lövellve kivívható örök haragja – s háta megett az Istenéé egyaránt.
Bemagolt szentek és cselekedetek, példázatok kövezik hétköznapjait. Kérdőjelet nem tűrő fajta a vallásos, hisz minden kérdésre, melyet az élet elé állíthat kész válasza van: maga az Istene. Pl.: egy lábam van, impotens vagyok, kancsal, nagyorrú, szőröshátú és pösze. Miért? – Isten így is szeret. Charles Darwin pedig a sátán (bár nem tagadta a teremtőt).
A spirituális:
A vallásoshoz igen hasonlatos, ám annál szabadelvűbb teremtés. Így nevezhető egy fokkal őrültebbnek is.
Éltetője és szent Grálja a lélek maga, élő és élettelen tárgyak, állatok és növények lelke. A sapkákról nem is beszélve! Kicsapongó és szenvedélyes. Védelmez bármit, amiben emberi vagy ember feletti értelmet vél felfedezni. A 2000 évesnél később történt felfedezések, s a jelen kérdései mind ostobaságok számára, válaszai ősi civilizációk interneten összehalászott böfögéseiből tevődnek össze, kuszák és kibogozhatatlanok.
Kutyája van, mindig. Vega, vegán, vagy valami hasonló táplálkozási deformációval rendelkezik, és egy fej saláta elfogyasztása is bűntudatot ébreszt érzékeny lelkében. Elvégre érző lény az a zöld levél, amiben árad a csí.
A vegetáriánus:
Minden, ami hús. Undor, hányinger, kiütés. Az állati fehérje szükségtelen az élethez, ezért sápadtan kaszálja a kutyahúggyal átitatott csalánt az árokparton, ebéd gyanánt. A bőre ennek megfelelően ocsmány, kelésekkel dúsan pókhálós, testi ereje pedig megfelel egy ötéves kislányénak.
A húsimádó:
Minden, ami zöldség. Húst hússal, meg tojással és zsírral fogyaszt. Legjellemzőbb tulajdonsága a skorbut. Kihalófélben van.
A művész:
A világ számára egy hatalmas vászon, kotta, márványtömb, attól függően, milyen művészeti formát űz a lelkem. Semmire nem alkalmas, ami a művészetén túli valóság – úgy, mint ételkészítés, földművelés, vagy egy szög beverése a falba.
Legérzékenyebb saját művészetére: mindenki más rosszul ír, rossz zenét komponál, ocsmány képeket fest és gusztustalan szobrokat szobor. Ő az egy, az út, a jövő. Ám legtöbbször másoktól lop. És kéreget. Ködös tekintettel monologizál órákon át, önnön csodálatától átitatott hangon, pózban megmerevedve. Ám valójában mások árnyékában sütkérezik, a semmi értékelhetőt, mondanivalót sem hordozó művei bűvkörében. Aztán mikor felnő valószínűleg rajztanár lesz egy általános iskolában. Aki nem tudja, az tanítja.
A tinédzser:
Minden generáció a sajátjával bezárólag tekinti normálisnak a hasonló korúakat, az utánuk jövő nemzedék már nem érti a lényeget – ellentétben vele. Nevetséges és kicsinyes problémái, elcsépelt történetei lenyűgöző köntösben csillognak, a szemében fény gyúl meséje közben, ahogy új határokat feszeget, ám senki sem értheti meg őket. Főleg a szülők! Örök rejtélyt képeznek ennek a halmaznak a tagjai, és amint kinövik önmagukat, sosem lesznek képesek többé megérteni az újabb tinédzsereket.
Halálos sértés számára, ha nem kezelik felnőttként – bár ennek érdekében semmi, de semmit sem tesz.
A huszonéves:
Lenézi a tinédzsert, bár ő is ugyan azokat a jellegzetességeket mutatja – tágabb értelemben.
Fő hobbija a világmegváltás, és az érettnek tűnő, értelmetlen filozofálás. Elsősorban a tinédzser lányok ágyba cihölésére használja életkorát és ál-intellektusát.
A férfi:
Némiképp megváltozott a halmaz tartalma az elmúlt pár évtized során. Férfiúi erények csillogtatása helyett a feminin én hangsúlyozása a főbb iránymutató, a rózsaszín póló s a márkás lábbeli. Jó frizura. Ugyanakkor – bár alattomosabb módszerekkel – célja továbbra is egy, a történelem során gyakran bebizonyosodott tény: a birtoklás és a párzás. Fegyverneme átalakult: kard helyett pénz, pajzs helyett pozíció. Érzékeny pontja a méret. A kisfaszúnak hívott egyed gyakorlatilag halott.
A nő.
A konyhából kilépett fehérnép legfőbb mozgatórugója a férfival való egyenlőség, vezérlő csillaga, hogy mindenre képes, amit csak szeretne elérni. Szerepzavara zavaró a hozzá közeledni kívánók számára, arrogáns és agresszív, ugyanakkor a hormonoktól teljesen képes kifordulni önmagából. Amit minden férfi kénytelen mosolyogva tűrni. Erről szól az egyenlőség.
A legveszélyesebb dolog azt állítani neki, hogy a legjobb volna, ha gyereket szülne. Szeme ekkor villámokat szór, tekintetével népirtásokat lehetne végrehajtani. Elvégre szülni divatos, és egyben elavult. A karrier pedig a sarkon várja, nadrágkosztümben, egy audi volánja mögött, majd macskákkal egy üres házban.
Nos, a felsorolás persze nem teljes, és rengeteg átfedést tartalmaz – mint azt előrevetítettem volt. Ezért elnézést kérek, szociológusnak kellene állni, hogy teljes legyen az általam festett körkép – erre pedig nem vagyok hajlandó.
S hogy jelen sorok írója, ha már így vádaskodik, mégis: hova sorolja magát, mi több, minek képzeli magát? Vagy tán felsőbbrendűnek gondolja magát, aki mindezek fölött álló, magasabb rendű lény? Nem, kérem szépen. De ez maradjon az én dolgom. Ismét lecsúszott a mondanivalóról, akiben ez a kérdés öltött testet. A lényeg amúgy sem a lelki, testi, szellemi tulajdonságok felsorakoztatása volna, nem a vitára bocsátó vagdalkozás, még ha úgy is tűnik. A lényeg, hogy mindezek az emberek, csoportok, nevezze ki ahogy akarja, egytől egyig nebáncsvirágok. Összetörnek, sírnak és perelnek, amint sérül az emlegetett kártyaváruk. A kicsinyesség és ostobaság teszi őket nevetségessé, mert nem képesek humorral és ép ésszel kezelni a komfortzónájukon, vezérelveiken kívül eső dolgokat. Pedig meg se tapostam őket, hogy a sáros avarban fonnyadjanak össze, épp hogy elhaladtomban a kabátom pereme hozzájuk ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése