Te ilyen gettógyerek vagy.
Gettóból gettóba jársz, építed a falakat magad köré.
A családod egy gettó.
Keservesen igyekszel megkeresni a munkáddal azt a pénzt, amivel reményt
láthatsz arra, hogy valaha is elhagyd a szülői házat. Azt hitted a melóba állás
után már nem fognak csesztetni…ó dehogynem, hiszen miért is ne rúgjunk bele
verbálisan abba, aki napfényt is csak többnyire az irodaablakon beszűrődve lát.
Miért is ne tologassuk vállára saját elromlott életünket és taszítsuk le
arcáról az utolsó mosolyt néhány „a helyedben én már…”-ral. Némán sétálunk el
egymás mellett és boncolgatjuk, hogy ki-kinek a cserepes virága ebben a
feleslegesen nagy házban. Gettó a szobád, gettó a konyha, a fürdő, a wc…
válaszfalakkal elszigetelt rezervátumba zárt lelkek. Ne szólj hozzám, ne érj
hozzám, hiszen egyedül is nagyobb társaságban vagyok. Begubózol. Csikorog a
fogad…azt mondták mosolyogni kell, az jót tesz. Nem tudsz mosolyogni, fáj tőle
a szájízed, gunyoros vigyorba fullad. Ők már nem változnak, neked kell.
Távolsággal kell kiaknáznod a jobb viszonyt… a ritkásított találkozások majd visszahozzák
a szemkontaktust.
A volt sulid egy gettó. Elakartál menni messze, messze is
jutottál. Nem gondoltad volna, hogy ily hamar kell visszajönnöd. S miután évek
alatt felvértezted magad a kapcsolati tőke jótékony adottságaival rádöbbensz,
hogy ami az egyetem falain belül sugárzó volt, az épületen kívül haldoklik. Egy
város ahol boldog a nyomor, nevetve hallhatsz éhen. Kirepül mindenki,
kirepülnek a barátok, és velük az évek. Hideg van, emlékeiddel fűthetsz
csak…itthon vagy ismét. De van még remény, hisz barátaid egy része dacolva a
körülményekkel még ott van, ahol megismerted őket…150 km-re tőled, egy általad
kreált gettóban.
Itthon kell állás után nézned, közel az otthoni gettóhoz. És a
szomszéd város irodája tárt karokkal vár. A neon szemez a retináddal, a
kollégák mindig ugyanazok, kínunkban nevetünk, és húzzuk össze magunkat, ha
felülről jönnek a hírek. Ha kimennél a szabadba egy kicsit, hogy monitor
sütötte fejedet némi természetközelibb levegő érje az igazgató dorgáló
hangnemet ölt. Négy fal között a kollégákkal, bezárva 8-tól fél ötig. Buszra
sietve reggel és este, itt is a faszt szopod tövig. Mit szeretek a munkámban,
talán azt, hogy egyáltalán van. És nem hagy el a remény, hogy kitörjek innen,
de ez is csak egy gettó. Fáradtan lépkedsz a városban, lekésted a buszod. Tömény
magányban töltheted néhány szabad órád. Nem szeretik a búskomor embert,
kikerülik.
De nem tudsz mosolyogni… mert te ilyen gettógyerek vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése